Falusi CSOK 2024 – új feltételek és településlista

Falusi CSOK 2024 – új feltételek és településlista

2023-10-26 14:27:33

2024-től megszűnik a „városi CSOK”, ami azt jelenti, hogy jövőre már kizárólag az úgynevezett preferált kistelepüléseken lesz elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény. Ez sokak számára óriási veszteség, ám azok, akik a kormányrendeletben felsorolt kistelepüléseken szeretnének lakóingatlant vásárolni vagy egy meglévő házat felújítani, cserébe magasabb támogatási összegre lesznek jogosultak 2024-től. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat, de olvasóink itt azt is ellenőrizhetik, hogy mely településeken lesz elérhető a támogatás jövőre.


A FALUSI CSOK ÖSSZEGE ÚJ LAKÓHÁZ VÁSÁRLÁSAKOR JELENLEG, ILLETVE 2024-TŐL


Új lakóház vásárlásánál 2024-ben a jelenlegi (2023. végéig érvényes) CSOK támogatási összegek lesznek érvényesek a preferált kistelepüléseken.

  • 1 gyermek esetén 600 ezer forint
  • 2 gyermek esetén 2,6 millió forint
  • 3, vagy több gyermek esetén 10 millió forint

Fontos, hogy a támogatás kizárólag az új építésű egylakásos lakóépületek esetében marad meg. Vagyis az új építésű többlakásos lakóépületekben lévő önálló lakások megvételéhez nem lesz felhasználható 2024-től a kedvezmény.


A FALUSI CSOK ÖSSZEGE KISTELEPÜLÉSEKEN TÖRTÉNŐ HASZNÁLT LAKÁS VÁSÁRLÁSA ESETÉN, AMENNYIBEN EZZEL EGYÜTT KORSZERŰSÍTÉS ÉS/VAGY BŐVÍTÉS IS TÖRTÉNIK


  • 1 gyermek esetén 1 millió forint (a jelenlegi 600 ezer forint helyett)
  • 2 gyermek esetén 4 millió forint (a jelenlegi 2,6 millió forint helyett)
  • 3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint (a jelenlegi 10 millió forint helyett)


A kapott támogatásnak legfeljebb a fele fordítható a használt lakás megvásárlására!


A FALUSI CSOK ÖSSZEGE MEGLÉVŐ INGATLAN KORSZERŰSÍTÉSE ESETÉN


A már meglévő, akár korábban CSOK támogatással vásárolt lakóingatlanok korszerűsítésére is igényelhető marad 2024-től a Falusi CSOK.

  • 1 gyermek esetén 500 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett)
  • 2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett)
  • 3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett)


A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE BŐVÍTÉS VAGY BŐVÍTÉSSEL EGYIDEJŰLEG MEGVALÓSULÓ KORSZERŰSÍTÉS ESETÉN


Bővítésnek az minősül, ha legalább egy lakószobával nő az ingatlan, illetve megfelelő lehet a tetőtér-beépítés, emelet-ráépítés is. Egy meglévő, jelenleg nem lakószobaként funkcionáló helyiség lakószobává átalakítása ugyanakkor nem megfelelő.

  • 1 gyermek esetén 600 ezer forint (a jelenlegi 300 ezer forint helyett)
  • 2 gyermek esetén 2 millió forint (a jelenlegi 1,3 millió forint helyett)
  • 3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (a jelenlegi 5 millió forint helyett)


A KISTELEPÜLÉSEKEN MEGMARAD A CSOK HITEL IS!


Jelentős pénzügyi előnyt jelent a piaci hitelekhez képest a maximum 3%-os fix kamatú CSOK hitel, ami a kistelepüléseken elérhető marad azok számára, akik legalább 2 gyerekre igénylik a CSOK-ot. Hogy mennyi a havi törlesztője a CSOK hitelnek az egyes bankoknál, itt tudod azonnal megnézni.


ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSA ESETÉN AZ ELÉRHETŐ MAXIMÁLIS HITELÖSSZEG:


  • 1 gyermek esetén 0 forint
  • 2 gyermek esetén 10 millió forint
  • 3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint


HASZNÁLT LAKÁS VÁSÁRLÁSSAL EGY IDŐBEN MEGVALÓSULÓ KORSZERŰSÍTÉS ÉS/VAGY BŐVÍTÉS ESETÉN SZ ELÉRHETŐ MAXIMÁLIS HITELÖSSZEG:


  • 1 gyermek esetén 0 forint
  • 2 gyermek esetén 10 millió forint
  • 3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint


MEGLÉVŐ INGATLAN KORSZERŰSÍTÉSE ÉS/VAGY BŐVÍTÉSE ESETÉN ELÉRHETŐ MAXIMÁLIS HITELÖSSZEG:


  • 1 gyermek esetén 0 forint
  • 2 gyermek esetén 5 millió forint
  • 3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint


EZEKEN A TELEPÜLÉSEKEN LESZ ELÉRHETŐ A FALUSI CSOK 2024-TŐL


FALUSI CSOK PREFERÁLT TELEPÜLÉSEK NÓGRÁD VÁRMEGYÉBEN


1276. Alsópetény, Rétsági járás
1277. Alsótold, Pásztói járás
1278. Bánk, Rétsági járás
1279. Bárna, Salgótarjáni járás
1280. Becske, Balassagyarmati járás
1281. Bér, Pásztói járás
1282. Bercel, Balassagyarmati járás
1283. Bokor, Pásztói járás
1284. Borsosberény, Rétsági járás
1285. Buják, Pásztói járás
1286. Cered, Salgótarjáni járás
1287.  Csécse, Pásztói járás
1288. Cserháthaláp, Balassagyarmati járás
1289. Cserhátsurány, Balassagyarmati járás
1290. Cserhátszentiván, Pásztói járás
1291. Csesztve, Balassagyarmati járás
1292. Csitár, Balassagyarmati járás
1293. Debercsény, Balassagyarmati járás
1294. Dejtár, Balassagyarmati járás
1295. Dorogháza, Bátonyterenyei járás
1296. Drégelypalánk, Balassagyarmati járás
1297. Ecseg, Pásztói járás
1298. Egyházasdengeleg, Pásztói járás
1299. Egyházasgerge, Salgótarjáni járás
1300. Endrefalva, Szécsényi járás
1301. Erdőkürt, Pásztói járás
1302. Erdőtarcsa, Pásztói járás
1303. Érsekvadkert, Balassagyarmati járás
1304. Etes, Salgótarjáni járás
1305. Felsőpetény, Rétsági járás
1306. Felsőtold, Pásztói járás
1307. Galgaguta, Balassagyarmati járás
1308. Garáb, Pásztói járás
1309. Héhalom, Pásztói járás
1310. Herencsény, Balassagyarmati járás
1311. Hollókő, Szécsényi járás
1312. Hont, Balassagyarmati járás
1313. Horpács, Rétsági járás
1314. Hugyag, Balassagyarmati járás
1315. Iliny, Balassagyarmati járás
1316. Ipolyszög, Balassagyarmati járás
1317. Ipolytarnóc, Salgótarjáni járás
1318. Ipolyvece, Balassagyarmati járás
1319. Jobbágyi, Pásztói járás
1320. Karancsalja, Salgótarjáni járás
1321. Karancsberény, Salgótarjáni járás
1322. Karancskeszi, Salgótarjáni járás
1323. Karancslapujtő, Salgótarjáni járás
1324. Kazár, Salgótarjáni járás
1325. Keszeg, Rétsági járás
1326. Kétbodony, Rétsági járás
1327. Kisbágyon, Pásztói járás
1328. Kisbárkány, Salgótarjáni járás
1329. Kisecset, Rétsági járás
1330. Kishartyán, Salgótarjáni járás
1331. Kozárd, Pásztói járás
1332. Kutasó, Pásztói járás
1333. Legénd, Rétsági járás
1334. Litke, Salgótarjáni járás
1335. Lucfalva, Salgótarjáni járás
1336. Ludányhalászi, Szécsényi járás
1337. Magyargéc, Szécsényi járás
1338. Magyarnándor, Balassagyarmati járás
1339. Márkháza, Salgótarjáni járás
1340. Mátramindszent, Bátonyterenyei járás
1341. Mátranovák, Bátonyterenyei járás
1342. Mátraszele, Salgótarjáni járás
1343. Mátraszőlős, Pásztói járás
1344. Mátraterenye, Bátonyterenyei járás
1345. Mátraverebély, Bátonyterenyei járás
1346. Mihálygerge, Salgótarjáni járás
1347.  Mohora, Balassagyarmati járás
1348. Nagybárkány, Salgótarjáni járás
1349. Nagykeresztúr, Salgótarjáni járás
1350. Nagylóc, Szécsényi járás
1351. Nagyoroszi, Rétsági járás
1352. Nemti, Bátonyterenyei járás
1353. Nógrád, Rétsági járás
1354. Nógrádkövesd, Balassagyarmati járás
1355. Nógrádmarcal, Balassagyarmati járás
1356. Nógrádmegyer, Szécsényi járás
1357. Nógrádsáp, Rétsági járás
1358. Nógrádsipek, Szécsényi járás
1359. Nógrádszakál, Szécsényi járás
1360. Nőtincs, Rétsági járás
1361. Őrhalom, Balassagyarmati járás
1362. Ősagárd, Rétsági járás
1363. Palotás, Pásztói járás
1364. Patak, Balassagyarmati járás
1365. Patvarc, Balassagyarmati járás
1366. Piliny, Szécsényi járás
1367. Pusztaberki, Rétsági járás
1368. Rákóczibánya, Salgótarjáni járás
1369. Rétság, Rétsági járás
1370. Rimóc, Szécsényi járás
1371. Romhány, Rétsági járás
1372. Ságújfalu, Salgótarjáni járás
1373. Sámsonháza, Salgótarjáni járás
1374. Somoskőújfalu, Salgótarjáni járás
1375. Sóshartyán, Salgótarjáni járás
1376. Szalmatercs, Szécsényi járás
1377. Szanda, Balassagyarmati járás
1378. Szarvasgede, Pásztói járás
1379. Szátok, Rétsági járás
1380. Szécsénke, Balassagyarmati járás
1381. Szécsényfelfalu, Szécsényi járás
1382. Szente, Rétsági járás
1383. Szilaspogony, Salgótarjáni járás
1384. Szirák, Pásztói járás
1385. Szuha, Bátonyterenyei járás
1386. Szurdokpüspöki, Pásztói járás
1387. Szügy, Balassagyarmati járás
1388. Tar, Pásztói járás
1389. Terény, Balassagyarmati járás
1390. Tereske, Rétsági járás
1391. Tolmács, Rétsági járás
1392. Vanyarc, Pásztói járás
1393. Varsány, Szécsényi járás
1394. Vizslás, Salgótarjáni járás
1395. Zabar, Salgótarjáni járás


FALUSI CSOK PREFERÁLT TELEPÜLÉSEK PEST VÁRMEYGÉBEN


1396. Acsa, Váci járás
1397. Apaj, Ráckevei járás
1398. Áporka, Ráckevei járás
1399. Bag, Aszódi járás
1400. Bénye, Monori járás
1401. Bernecebaráti, Szobi járás
1402. Ceglédbercel, Ceglédi járás
1403. Csővár, Váci járás
1404. Farmos, Nagykátai járás
1405.  Galgagyörk, Váci járás
1406. Galgahévíz, Aszódi járás
1407. Galgamácsa, Aszódi járás
1408. Iklad Aszódi, járás
1409. Ipolydamásd, Szobi járás
1410.  Ipolytölgyes, Szobi járás
1411. Jászkarajenő, Ceglédi járás
1412. Káva, Monori járás
1413. Kemence, Szobi járás
1414. Kisnémedi, Váci járás
1415. Kocsér, Nagykőrösi járás
1416. Kóspallag, Szobi járás
1417. Kőröstetétlen, Ceglédi járás
1418. Letkés, Szobi járás
1419. Lórév, Ráckevei járás
1420. Makád, Ráckevei járás
1421. Márianosztra, Szobi járás
1422. Mikebuda, Ceglédi járás
1423. Nagybörzsöny, Szobi járás
1424. Pánd, Monori járás
1425. Perbál, Budakeszi járás
1426. Perőcsény, Szobi járás
1427. Pilisszentkereszt, Szentendrei járás
1428. Pusztavacs, Dabasi járás
1429. Püspökhatvan, Váci járás
1430. Püspökszilágy, Váci járás
1431.  Szentlőrinckáta, Nagykátai járás
1432. Szentmártonkáta, Nagykátai járás
1433. Szigetbecse, Ráckevei járás
1434. Szigetújfalu, Ráckevei járás
1435. Szob, Szobi járás
1436. Sződ, Váci járás
1437. Táborfalva, Dabasi járás
1438. Tápiógyörgye, Nagykátai járás
1439. Tápióság, Nagykátai járás
1440. Tápiószőlős, Ceglédi járás
1441. Tatárszentgyörgy, Dabasi járás
1442. Tésa, Szobi járás
1443. Törtel, Ceglédi járás
1444. Újlengyel, Dabasi járás
1445. Újszilvás, Ceglédi járás
1446. Úri, Nagykátai járás
1447. Vácegres, Aszódi járás
1448. Váchartyán, Váci járás
1449. Váckisújfalu, Váci járás
1450. Vámosmikola, Szobi járás
1451. Verseg, Aszódi járás
1452. Zsámbok, Gödöllői járás



A TELJES ORSZÁGOS LISTA ITT ÉRHETŐ EL